Európa több szempontból is válaszúthoz érkezett: a kontinens sorsát meghatározó alapvető döntések meghozatalára van szükség. Európa keresztény identitásának jövője nagyban függ attól, hogy képesek vagyunk-e megtalálni a megfelelő válaszokat az előttünk álló kihívásokra. Mindehhez a szellemi kapaszkodót több mint ezer éves keresztény gyökereink nyújthatják. Különösen nagy felelősséget ró mindez a keresztény kötődésű médiára és általában azon újságírókra, akik az egyházi tanítások szellemében végzik mindennapi munkájukat. Egy, a keresztény média szereplőit és a keresztény kultúra aktuális kihívásaival foglalkozó gondolkodókat összehozó vitafórum létrehozása nagyban hozzájárulhat a releváns kérdések megvitatásához.

Ebből a megfontolásból a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy nemzetközi konferenciát szervez. A három napos nyílt esemény 2019. szeptember 4. és 6. között kerül megrendezésre Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A konferencia olyan tágabb témakörök köré rendeződik, mint a keresztény újságírás, kereszténység a XXI. században, keresztényüldözés a világban, valamint kereszténység és a család. A résztvevők minden egyes tematikus blokkon belül több panelbeszélgetés keretében tudják majd kifejteni gondolataikat a nagyobb témakörök egyes részkérdéseiről. Egyházi vezetőket, közéleti személyiségeket, egyetemi tanárokat, politikusokat, újságírókat kértünk fel előadónak a világ minden tájáról, annak érdekében, hogy a vélemények lehető legszélesebb skálája jelenjen meg az eseményen. Minden előadás és panelbeszélgetés lehetőséget kínál a közönség számára, hogy interaktív formában kérdéseket intézhessenek a felszólalók felé.

A konferencián felmerülő néhány központi vitakérdés: Mit jelent a kereszténység a XXI. században? Hogyan értelmezhetőek a mai európai és globális folyamatok? Mit nevezhetünk korunk legnagyobb dilemmáinak? Mit nevezünk keresztény újságírásnak? Mik a keresztény értékek alkotóelemei? Mely keresztény értékek vannak leginkább veszélyeztetve?

A konferenciára regisztrálni a bfcc.media honlapon lehetséges. Amennyiben további kérdéBudapestsei merülnek fel, kérjük írjon az info@bfcc.media e-mail címre.